Közösségfejlesztő vándortáborok

Közösségfejlesztés; generációk közötti együttműködés; civil együttműködés; helyi fejlesztés; önkéntesség

A 2000-es évek elején divatba jött a közösségfejlesztés, mint szlogen. Egyre többen tűzték zászlajukra a közösségfejlesztést anélkül, hogy a legkevesebb szakmai információjuk lett volna a közösségfejlesztésről. Erre válaszként indítottuk el a Székelyföldi Közösségfejlesztő Vándortábor mozgamunkat, melynek keretén belül minden nyáron, más-más helyszínen gyakorlati képzést szerveztünk az érdeklődő fiataloknak. A Közösségfejlesztő Vándortábor időtartama egy hét, hétfőtől vasárnapig. Alapfokon, - ugyanis, amennyiben fogadókészség mutatkozik a terepgyakorlatokat biztosító falvakban, akkor az illető közösségben a folyamatot még minimum egy évig asszisztáljuk.

Általános tevékenységek:
– az első három napon elméleti felkészítő, bevezetés a közösségfejlesztés szellemiségébe, módszertanába
–a negyedik -ötödik naptól a csapat szétoszlik a fogadó falvakba, és a SZEKE önkénteseinek szakmai vezetésével interjúzni indulnak – párosával, kipróbálni a tanultakat
–az ötödik - hatodik nap délelőttjén további elméleti és gyakorlati foglalkozások a törzshelyen (közösségi beszélgetések moderálásának módszertana, műhelymunkák vezetésének, moderálásának módszertana, a jövőműhely módszere, és közösségi tervezési alapok)
–hatodik nap délutántól, valamint vasárnap közösségi beszélgetések az “interjúzott” közösségekben
– a végén kiértékelő, a folytatás megbeszélése, megtervezése a helyi folyamatokat indító és felvállaló “végzős hallgatókkal” közösen, ők lesznek a tulajdonképpeni helyi fejlesztők a továbbiakban, a SZEKE és a HUREF által asszisztálva.

Megvalósító szervezet neve: Human Reform Alapítvány és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete
Címe: Eötvös József u. 13 sz., Székelyudvarhely, Hargita megye, Románia
Elérhetősége: 0040 756221806
Online elérhetőség:
humanreform2@gmail.com

Kapcsolattartó neve: Balla Zoltán
E-mail címe: humanreform2@gmail.com
Telefonszáma: 0040 756221806

image